Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Dr.Sápi Éva a lyme-kórról és biofilmről

2015.03.16

Áttörés a Lyme-kórban szenvedők számára

 

Amint az óvatlan piknikezők és hátizsákos túristák gyanútlanul éppen szabadidős tevékenységeiket üzik a nyáron, a kullancsok legveszélyesebb fegyverükkel, a Lyme-kórral várják őket.

Egy új kutatás szerint a kullancsok már hordozói olyan más betegségeknek, amelyek nem reagálnak a penicillinre. A kutatás azután kezdődött el, hogy a Lyme-kórt övező vita már több mint egy évtizede elmérgesedni látszott. Egy molekuláris biológus Dr. Eva Sapi érkezett a New Heaven-i egyetemre. Dr. Sapinak idegrendszeri problémái (gyulladás) lettek egy kullancscsípés következményeként, korábban azonban rákkutatással foglalkozott. De amikor a Lyme-kór minden tünete mutatkozott már rajta, többek között járási nehézségek, elment hogy egy tesztet csináltasson, azonban ennek eredményétől mégjobban összezavarodott, ugyanis a teszt eredménye Lyme-kór irányában negativ lett. 

 

“A kutatók még csak azt sem tudják, hogy mi is az a Lyme-kór” mondja Dr. Sapi. “Rájöttem, hogy valakinek visszafelé kell lépnie, és tesztelni a kullancsokat”. És ki lenne erre alkalmasabb, mint Dr. Sapi? Az elismert kutató aki a terápiás radiológia szakembere, gyorsan bele is futott egy jelentős felfedezésbe: rájött, hogy a kullancsok fertőzöttek lehetnek mycoplasmával, egy alattomos életformával. A kullancs továbbadja a mycoplasmát az embernek, ami aztán mindenféle káoszhoz vezet a szervezetben. Amint Dr. Sapi vizsgálódni kezdett, egyéb más pathogéneket is talált, amik a kullancsokban élnek.

 

A negativ eredménnyel rendelkező lyme betegek valamint a kétkedő orvosok nagy csoportja (akikhez korábban Dr. Sapi is fordult problémájával) Dr. Sapihoz fordult segítségért. “Rengeteg orvosnál jártam, akik kinevettek”.

A Dodds Hall nevü laboratóriumát, mely az elszántság és humor keveréke, végzős kutatók hada zsongja körül. Különféle csoportokra oszlanak különféle feladatokkal. Egyik asszisztense, Saion Sinha professzor csatlakozott hozzájuk, egy olyan új eljárást keresve, mely a nanotechnológiát kívánja használni, hogy egy új, pontosabb teszteljárást dolgozzanak ki. A jelenlegi helyzet ugyanis az, hogy a legjobb Lyme teszt is az esetek 70%-ban fals negativ eredményt ad.

 

“Amennyiben tudod, hogy valakinek mycoplasmája van, akkor tudod azt kezelni” mondja Dr. Sapi. Megemlített egy kiscsoportos kutatást, 7 Lyme tüneteket mutató beteggel, akik negativ laborlelettel rendelkeznek. Amikor azonban mycoplasmára letesztelték őket, mind a hét eredménye pozitív lett. Amikor kezelték őket, mindannyian a javulás jeleit mutatták.

A biofilmről:

 

Az ő szavaival élve: “Összességében, amennyiben be tudjuk bizonyítani, hogy a Borrelia burgdorferi biofilm struktúrája azt rezisztenssé teheti az antibiotikumokra, akkor ebben az esetben ez logikus magyarázatot adhat arra, hogy a hosszú távú antibiotikum kúra miért is vall kudarcot a lyme esetében. A tanulmányunk végeredménye újfajta terápiás megközelítést nyújthat a Lyme betegségre szakosodott orvosoknak krónikusan beteg pácienseik gyógyítására.”

Eredeti itt: http://www.cynthiamchase.com/publications-cynthia-chase-likes/499/review-cutting-edge-research-by-eva-sapi-ph-d

és itt: http://www.newhaven.edu/unhtoday/archive/UNH_09172007/pages/faculty_profile.html

*******************************************************************************************************************************************

Angolul:

Eva Sapi, Ph.D., Associate Professor of Biology and Environmental Science at the University of New Haven, hosted my visit 2008. She collaborated with Dr. Alan MacDonald, retired pathologist and Borrelia career researcher, to discover and prove that Borrelia creates biofilms, as microbes have been doing for three billion years.

http://youtu.be/fJqTDnbL7Yo

Using video microscopy, Dr. Sapi’s grad student David Luecke explains in this video how DNA from the Borrelia burgdorferi strain B31 “fluoresces” or glows an eerie green. Any green life forms you see in their various states originate from the B31 strain of Borrelia – one of 100+ strains known.

Prior to Dr. Sapi’s pioneering efforts researchers dismissed Borrelia biofilms. As well, Borrelia biofilm would ruffle the feathers of the IDSA, NIH, CDC and (most) insurance companies, as it would spell out an obvious scientific syllogism for neuroborreliosis – known previously as chronic Lyme Disease.

Later, they learned that Sapi et al were correct -- that the standard BSK media could be enriched with collagenase (which humans have abundantly) and this media proved to be ideal for growing spirochetal, slimy communities!

This video shows four different life forms alive in the community: spirochetes, cysts, granular and of course the biofilm community itself. Biofilms protect the microbial community from the immune system and antibiotics, which enable infections to live indefinitely inside us.

Hence, chronic neuroborreliosis (chronic Lyme disease).

Note: you may have seen this before in low resolution. I offered clip to the producers of Under Our Skin years ago (free of charge).

In this HD version, I included some amazing new high res AFM photos and additional explanations. Special thanks to David Luecke, who provided these slides, and of course to the Sapi-MacDonald team!