Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kullancsszövetség a lyme-kórról

2015.03.10

fotolia_42574544_s-640x423.jpg

„16 éves voltam, amikor elkezdődtek a panaszaim: szédültem, gyenge voltam, fájt a térdem. Jártunk orvostól orvosig, de semmilyen konkrét okát nem találták a bajaimnak, így általában azzal magyarázták a tüneteket, hogy növésben vagyok és majd magától rendeződnek a panaszaim. Ehelyett azonban olyan erősen elkezdett fájni a derekam, hogy megint orvosi vizsgálatra kényszerültem: porckorongsérvet állapítottak meg és műtét javasoltak. Ezt el akartam kerülni, ezért gyógyszert szedtem, gyógytornára jártam, eredménytelenül. Végül egy szerencsés véletlen segített abban, hogy kiderült, mi is a bajom valójában. Összefutottam egy rég nem látott iskolatársammal, aki kísértetiesen hasonló panaszoktól szenvedett: nála akkor már diagnosztizálták a Lyme-kórt. Igy kerültem el én is a megfelelő szakemberhez" – idézi fel betegsége történetét 20 éves interjúalanyunk, akinél valószínűleg az is nehezítette a baj okának felismerését, hogy nála nem jelentkezett a jellegzetes piros folt. "

*

"Kapiller Zoltán szerint a betegek egy részénél valóban más betegségre gyanakszanak az orvosok, hiszen a Lyme tünetei más kórokra is jól illenek. „Az izületi fájdalmak miatt sokszor a reumatológiára küldik a pácienseket, de olyan is előfordult, hogy ez a kullancs által terjesztett betegség inkontinencia képében jelentkezett. Svájc egyik kantonjában figyeltek fel arra, hogy egy időben nagyon megemelkedett azoknak a középkorú nőknek a száma, akik akaratlan vizeletvesztésre panaszkodtak. A különböző vizsgálatok után kiderült, hogy az érintett nők 40 százaléka Lyme-kórban szenved és a panaszaikat az okozta, hogy a baktérium a húgyhólyagot záró izomba költözött. De a Sopron környéki erdészetben dolgozók időszakos depresszióját is a Lyme-kór okozta: a megfelelő antibiotikum kúra után elmúlt a kedélybetegségük – ad ízelítőt a kór sokszínűségéről a szakember."

*

"A kullancsok a hűvös, párás, dús aljnövényzetű helyet szeretik: itt rejtőzködnek addig, míg a melegebb idő be nem köszönt. "Az, hogy manapság már a főváros terei, közparkjai sem kullancsmentesek annak köszönhető, hogy a hétvégi házak kertjéből, vagy egy erdei kirándulás után a kutyák behurcolják a kullancsokat a városba" - mondja Kapiller Zoltán állatorvos. Majd folytatja: ez ellen a gazdák védekezhetnének, akár kullancsriasztó nyakörvvel, akár az állat bőrére csepegtetett folyadékkal. Mindannyiunk érdeke lenne, hogy a házi kedvenceink kullancsmentesek legyenek: ma már egyébként több európai ország is kormányzati szinten foglalkozik ezzel a kérdéssel. A kutyák és a macskák védelme azért is lenne fontos, mert a városba beköltöző erdei állatok is sok élősködőt hurcolnak be magukkal. A legfrissebb példa a sünök által elterjesztett vérszívó, a sünkullancs, ami tömegesen lepte el a háziállatokat: egyelőre nem tudni, hogy ez milyen következményekkel jár majd az emberekre. Mindenesetre megdöbbentő az adat, miszerint nincs ma az országnak olyan utcája, ahol ne lakna kullancsfertőzött ember vagy kutya."

Forrás: www. medizona.hu

Megjelent: 2009.04.24.

***************************************************************************************************************************************

A legújabb kutatások szerint, tévedés, hogy télen a kullancsok elpusztulnak! A hótakaró alatt a talajban gyakran plusz fokok vannak, a kullancsok pusztulásához viszont napokig tartó –20 Celsius fok alatti talajhőmérséklet szükséges, ami igen ritka. A globális felmelegedés okán, a téli kemény fagyok hiánya miatt jelentős számban túlélnek a kártevő ízeltlábúak, köztük a kullancsok is.

2011-2012-ben végzett vizsgálataink szerint, a fertőző kullancsok 90-95%-a hordozta a Lyme-borreliosist okozó háromféle baktérium valamelyikét. Az első általában bőr- és mozgásszervi, a második idegrendszeri, míg a harmadik ízületi és mozgásszervi kórképeket alakít ki.

Sokan nem tudják, mit tegyenek, ha zöldövezetben – akár egy városi parkban vagy kertben is – kullancs fúródik a bőrükbe.

  • A kullancsot minél előbb el kell távolítani.
  • Tilos olyan eszközt használni, ami megragadja és megszorongatja a kullancs testét, mert kórokozókat öklendezhet a csípett áldozatba! Ajánlott a vérrel szívott, kifejlett kullancsot szakszerűen, kullancs-eltávolító kanállal kivenni.
  • Őrizzük meg a kullancsot, mert fontos biológiai információt hordoz! Vizsgáljuk meg kullancs gyorsteszttel, hogy fertőzött-e a Lyme-kór kórokozójával!

Pozitív eredmény esetén jegyezze fel a csípés idejét, forduljon háziorvosához, érdeklődjön a Lyme-kór tüneteiről. A betegség esetleges jelentkezésekor az orvos azonnal célirányos diagnosztikai vizsgálatokat végezhet, gyorsabban kezdheti meg a hatékony gyógykezelést, amivel akár a halálos szövődmények is elkerülhetők!

Ne feledjük, a természet a legolcsóbb és legegészségesebb rekreációs helyszín! A természet adta veszélyektől nem kell félni! Azok elhárítását meg kell tanulni és a mindennapokban alkalmazni kell! Kiránduláskor mindig legyen hátizsákunkban, vagy az autó egészségügyi dobozában kullancs-eltávolító kanál, otthon pedig kullancs-teszt.

 

Dr. Kapiller Zoltán

a Magyar Kullancsszövetség elnöke