Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Dr. Alan MacDonald

2015.07.12

Dr. Alan MacDonald patológusnak és csapatának szüksége van a lyme betegek támogatására hogy folytatni tudja kutatómunkáját a lyme-kór irányában. Jelenleg adományokat gyüjt kutatásai folytatására. Évtizedek óta folytatja kutatómunkáját, és gyüjtötte tapasztalatait a borrelia kutatásának terén. A gofundme linkje alatt mindent el lehet róla olvasni. Többek között az Under our skin c. dokumentumfilmből is ismerős lehet. A következőket írta (egy rövidebb kivonat):
2015-ben folytatódnak kutatásaim, Alzheimer betegek szöveteiben keresünk és mutatjuk ki a borrelia baktérium DNA-ját. Szeretném a vizsgálatokat kiterjeszteni és kapcsolatot keresni a borrelia burgdorferi mélyen a agyszövetekben lévő krónikus fertőzése, és a borrelia miyamoti fertőzés és az Alzeheimer-kór között. Demens élő emberek vagyis betegek gerincfolyadékában szeretném vizsgálni a Borrelia DNA-t. A borrelia agyi fertőzésének korai felfedezése a beteg sikeres kezelését eredményezheti, a borrelia kiírtását eredményezheti a gerinc- és az agyvízből, és megakadályozhatjuk ezáltal a demencia kialakulását. Kutatásaim mindenki számára hozzáférhetőek voltak mindig is, és ez a jövőben is így marad. Nem lesznek soha szabadalommal levédve.

http://www.gofundme.com/z3v2a2k

Respectfully submitted,

Alan B. MacDonald,MD
Fellow, College of American Pathologists

8427 Benelli Court
Naples. Florida, 34114, USA